Felhívás


 

 

 

 

 

 

 

 

17 kilométeres emlékséta lesz Cserépfaluból Mezőkövesdre 2017. május 21-én

Negyedik alkalommal beszélgetnek az emlékezők az életről, azokon a helyeken végigsétálva, ahol 1944-ben a mezőkövesdi gettóig vittek cserépi családokat parancsszóra.

A 10 órakor kezdődő rendezvényen rövid faluséta során az 1944-ben deportáltak házait érintik, majd a budapesti holokauszt emlékmű alkotójának, Pauer Gyulának bronzból készített könyvszobrát, a templomkertben található emlékoszlopot és a zsidó temetőt tekintik meg. Ezután a Cserépfalutól 17 kilométerre lévő Mezőkövesdig, az akkori gettó területéig gyalogolnak. 16 óra körül érnek a mezőkövesdi Hársfa Diófa utca sarkára. Hetvenkét éve többek között a Groszmann és a Schwartz család is megtette ezt a távot. Ezután Miskolcra vitték, majd Auschwitzba deportálták őket.

Az út során a helyi zsidóság két kutatója, Tóth Péter és Balázs István beszámol a 2014-ben kezdődött kutatás eredményeiről, melyet a Groszmann Lili blogon publikálnak.

Program:

  • 10.00 Cserépfaluból, a Cserépfalvi Könyvmegállóból indul az emlékező faluséta – Pauer Gyula könyvszobra, Groszmann-ház, Schwartz-ház, II. világháborús emkéloszlop, Zsidó temető.
  • 11.30 Bogács Kotyogó kávéző
  • 16.00 Mezőkövesd – Diófa utca Hársfa utca sarkán, az egykori gettóban emlékezés.

Bárki csatlakozhat.

Hozzászólás kikapcsolva.